`

Artillery Duel

Artillery Duel menüA klasszikus lőjük egymást tankkal. Ez a játék mégsem egy a sok közül, igazán hangulatosra és igényesre sikeredett. Csak kétjátékos módban játszható, de máshogy nem is lenne értelme, sőt, így lehet igazán nagyokat ökörködni vele. Kezdődik az egész az egyes játékosok rangjának (vagyis erősségének) kiválasztásával. A szint itt annyit tesz, hogy minél magasabb, a szélviszonyok annál radikálisabbak és a gondolkodási idő is annál rövidebb. Szerintem a domborzati viszonyok is annál kedvezőtlenebbek, de ez még nem bizonyított. :)

>
Dallam a palya megrajzolasakor

Artillery Duel pályarajz Az igényesség a pálya megrajzolásával kezdődik. Gyönyörű szép és nyugodt dallam közepette festi a sárga dombot a képernyőre a program, majd a fenyőket egyenként tűzdeli bele. Miután végzett, kirajzolja a két egymással szemben álló ellenséges páncélost, és a hangulat, a hangok hirtelen átváltanak a hadi állapotnak megfelelőre.

Artillery Duel kezelőfelületNézzük a kezelőfelületet. A közepén egy lényegtelen, de annál hangulatosabb elem, a radar található, amin javarészt az látható ami az m1-en az éjféli Himnusz után, műsorzárást követően. Néha megjavul a kijelző és beadja az ellenfelet, azt amit amúgy is látunk. Tehát ez egy tök fölösleges, mégis roppant hangulatos eleme a vezérlőpultnak.

Artillery Duel radarA radar alatt látható a hátramaradt gondolkodási és egyben állítgatási időnk. Ha ez lejár, akkor az épp beállított módon automatikusan lő a tank. A panel bal oldalán látjuk hogy melyik játékos van soron, illetve itt tudjuk állítani lövés a szögét 5 fokos lépcsőkben. A jobb oldalon pedig az erősséget, amit már nagyon precízen, egyesével is finomhangolhatunk.

Artillery Duel találatJobb oldalon látható még a szél erőssége, amit bele kell kalkulálnunk a tervezett lövésbe, mert eltéríti lövedékünket. Az erősség mellett egy amerikai zászló, ami redundancia. Azt jelzi hogy melyik irányba fúj a szél, de ez a felhők mozgásából is tudható. A fire gomb pedig magáért beszél, azzal kell a feltétlen megerősítést igénylő "Tűz!" parancsot kiadni Terence Hillnek.

>
Becsapódás hangja

Artillery Duel damage reportEkkor olyan ágyúdörrenés hallható, amibe még a MOS 8580 is beleremeg. A töltet röppályára áll, aminek szabadesését a két játékos lélegzetvisszafojtva követi. Ha nagyon eltájoltuk magunkat és a képből is kimegy a golyó, akkor piros-kéken villódzik a kép. Ez azt jelenti hogy szégyelljük magunkat. Ha a képen belül csapódik be, akkor jókora lyukat váj a domborzatba. Vagy még jobb esetben az ellenség tankjába.

Artillery Duel eredményEkkor azonnal meg is érkezik a kárjelentés, ami mindössze pár % ha csak súrolás érte a tankot. Ha viszont telitalálat volt, vagy már túl sok az össz kár, akkor szétszáll az egész és vége a körnek. Ekkor megjelenik az eredmény, alul meg két katona, akik közül az egyik néha napján eltéved. :) Ha mindkettő kisétál a képből, kezdődik a következő kör a véletlenszerű domborzat megrajzolásával. Csillagos ötös játék!

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.