`

Bonka

Bonka titleEz egy nagyon érdekes játék. Nem játszottam vele sokat, de valahogy mégis megfogott. Nem tudnám megmondani hogy miért, talán mert szeretem az egyképes létrás platform játékokat. Nehezen megfogható, definiálható az hogy egy-egy játék miért marad meg az emberben és miért ítéli jónak, egy másikat meg miért nem. Lásd: az International Soccer is bekerült valamiért.

Bonka instructionsRoppant egyszerű az egész játék. A képen láthatod az eredeti instrukciókat, de megpróbálom összefoglalni. Adott egy ötszintes hely, ahol a szintek között létrák segítségével közlekedhetünk. A legfelső szinten van egy ajtó, amin ha bemegyünk akkor a legalsón lyukadunk ki. Első feladatunk, hogy a felső szinten lévő kalapácsot megszerezzük.

Bonka kalapácsA kalapáccsal tudunk lyukat vájni az egyes szintek talajába, illetve a kivájt hézagot is azzal tudjuk betömni. Azért van erre szükség, mert a pályán nem vagyunk egyedül. Nincs túlrészletezve hogy miért, de szörnyek társaságát élvezzük. Likvidálni úgy lehet őket, hogy lyukakat ásunk, amibe ők beleesnek, és beleakadnak. Ha ekkor a fejükre mérünk pár csapást a kalapáccsal, akkor lezuhannak és megsemmisülnek.

Bonka öt szörnyMost jön a játék lényege: annál több pontot kapunk egy-egy szörnyért, ahány emeletet esik! Tehát ha egymás alatt vájtunk 3 lyukat, és a legfelsőbe esett bele az egyik és rákalapálunk, akkor 3 emeletnyit zuhan. Ha minden szörny meghalt, akkor jön a következő pálya eggyel több szörnnyel. A szörnyszám limitet gondolom mindenki sejti a C64-en maximálisan kirajzolható spriteok számából. :)

Bonka top listaA hangok a szokásos C64-es csipogások, zúgások, amik szerintem irtóra illenek ehhez a játékhoz. A szörnyek olyan aranyosak hogy már-már megsimogatná őket az ember. :) Ja, és van egy apróság: Mindegyik pályát egy bizonyos időn belül kell teljesíteni, mert elfogy az OXIGÉN. Így van. Simán írhatták volna hogy time, de nem mert az sablonos és semmitmondó. Itt oxigén van kérem szépen! Azt hiszem ezek az apróságok azok amik engem megfognak. :)

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.