`

Caesar the Cat

>
Játékzene SID

Caesar the Cat titleA helyszín egy egerekkel teli éléskamra. Macska vagyunk, és a feladat, hogy a sajtokat, kolbászokat, és sütiket dézsmáló egereknek megmutassuk a kijáratot. Szó szerint, ugyanis durvaságot semmilyen szinten nem tartalmaz a játék. A valósággal ellentétben nem kezdi el játékosan kibelezni az egeret a cicus, hanem szépen ki kell helyezni a rágcsálót a véletlenszerű helyen megjelenő ajtón.

Caesar the CatAlul van egy folyamatosan visszaszámláló érték, ami a pontszámunk, és egyben a hátralévő időnk is. Ha sokáig tétlenkedünk, akkor lejár, és győznek az egerek. Pár egér elkapásával már viszonylag nagy szám hozható össze, tehát ez a veszély csak a játék elején fenyeget. Nem csak ételek vannak a polcokon, vigyázni kell hogy az értéktárgyakban ne tegyünk kárt. A kancsóra, üvegekre, csuprokra vigyázni kell, mert lelökésükért elég sok pontot von le.

>
Játékzene SID

Caesar the Cat ajtóElőször lassúnak tűnhet a macsek mozgása. Azért, mert az is. A tűzgombbal tud begyorsítani, és amint erre rájöttünk, már be is kapcsolhatjuk az auto firet, konstanssá téve ezt az állapotot. Két taktika van, az első a játék elején használandó, amikor még lassúak az egerek. Ekkor ha látunk egy szürkét, akkor nincs mese, oda kell menni, és el kell kapni, majd kivinni. Egyszerre csak egy egeret tud a szájában cipelni.

Caesar the Cat kék egerekA játék előrehaladtával ez a taktika nem működik, mert a kék, majd később fehér egerek már gyakorlatilag másodpercenként teleportálnak egyik pontról a másikra. Itt tanácsosabb egy helyben állni és bevárni őket. Álljunk meg ott ahol még van kaja, az üres helyeken nem gond ha ott lebzselnek, akkor van baj ha minden kaját felfaltak. Mikor már azt hittem, hogy csak késleltetni lehet a játék negatív végét, vagyis hogy akkor lesz vége ha mindent megettek, akkor legnagyobb meglepetésemre, az utolsó fehér egér elkapásakor megnyertem a játékot.

>
Játékzene SID

Caesar the Cat végeEgész végig kellemes, és ismerős dallamok csipognak, a játék tempójának megfelelő sebességgel. A játék gyerekeknek és/vagy macskamániásoknak készült, eredeti ötleten alapszik, rém egyszerű és könnyű. Nem nagy szám, de jó rá visszaemlékezni. Csakúgy mint a Chickin Chase-re, amit én valamiért a párjának tekintek.

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.