`

Cybernoid

>
Cybernoid I. játékzene

Cybernoid menüAz olyan játékok, ahol a joystick auto fire gombjának van létjogosultsága, nem igazán keltették fel érdeklődésünket. Az eszetlen lövöldözést nem kedveltük, minket inkább a kreatívabb alkotások fogtak meg. Ennek ellenére, egy időben eléggé rá voltam akadva erre a játékra. Eleinte kizárólag a zenéje miatt indítottam el, mert nagyon el van találva, és szerettem hallgatni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a mai napig rengeteg jobbnál jobb remix készül a két rész dallamaiból.

CybernoidA játék ugyanis megélt egy folytatást is, ami pont ugyanolyan mint az első, de a zenéje talán még jobb. Kicsit nekem olyan, mintha lett volna két jó zene, amihez valami játékot is le kellett gyártani. :) Aztán ahogy a zenehallgatás közben játszottam is, ráeszméltem hogy nem is olyan rossz ez. Az tény, hogy lőni kell mint az állat, meg minden robban meg villog, de sok ügyességi elemet is tartalmaz.

Cybernoid 2Alapból van egy gravitáció, aminek ellen kell tartani. Ezen kívül sok olyan ellenség van, akiket nem lehet kilőni, maximum kikerülni. Fel lehet venni olyan extra stuffokat, ami körülöttünk mindent szétzúz, vagy amivel hátrafelé is tudunk lőni. Összességében, az egyes pályákon az a feladat, hogy a következő képre vezető utat megtisztítsuk az akadályok szétroncsolásával, úgy, hogy a védelmi rendszer egységei ne öljenek meg.

Cybernoid 2 ügyességi részUnlimited lives nélkül nehéz játék. Jó ütemérzék és navigációs képességek is kellenek ehhez az alapvetően agykikapcsoló ténykedéshez. Egy jó példa, hogy időnként nem árt kipróbálni olyan dolgokat is, amit elsőre blikkre automatikusan elutasítanánk, mert érhetik meglepetések az embert. A Cybernoid pont egy ilyen kellemes csalódás.

Cybernoid 2 auto fireCybernoid 2 akadályok

Már a játék menüje is érzékelteti hogy itt csillivilli játékról lesz szó. Szerintem iszonyú jól el van találva, főleg a villogó szikrák, amiket akkoriban én is megpróbáltam leutánozni saját programjaimban.

Cybernoid 2 creditsCybernoid 2 high scores

>
Cybernoid II. játékzene

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.