Füzetek, csavarhúzók
Mi magnósok voltunk. Vagyis a játékok tárolására audió kazettákat, betöltésükre a Commodore Datasette eszközt használtuk. A rendszer működéséhez viszont nélkülözhetetlen még két dolog: egy füzet és egy kis csavarhúzó.
Mindenki oda van a lemezes megoldásért. Mert az mennyivel gyorsabb, mennyivel kezelhetőbb, stb. A mi ismerőseinknek egytől egyig magnója volt, lemezes egységgel soha nem is találkoztam. Így egyáltalán nem is hiányzott, nem volt igény rá soha, és nem éreztem hogy nélküle kevesebbek lennénk. Sőt, szerintem éppen a floppysok maradtak le valamiről. Erről a "valamiről" próbálok most írni, szokásomhoz híven keverve a saját emlékeket az ismeretterjesztéssel.
A magnó és a kazetta
A képen látható eszköz az említett magnó, vagy hivatalosabban a kazettás egység. Hagyományos audiókazettákat kezel, ugyanúgy mint bármelyik rádiósmagnó, azzal a kivétellel, hogy a beolvasott adatot a számítógép felé közvetíti, nem pedig hangszóróknak. A szokásos vezérlőgombokon kívül (hopp, most látom, PAUSE nincs!) 3 lényeges elem figyelhető meg rajta: egy fordulatszámmérő, egy piros LED, és egy pici lyuk a Commodore felírat felett.
A kazettákon egymás után sorban helyezkednek el az állományok. A fordulatszámmérő arra hivatott, hogy pontosan oda tudjuk pozicionálni a szalagot a betölteni kívánt program kezdetéhez. Mivel a mérő bárhol állhat, főleg ha cserélgetjük a kazettákat, ezért a szalagot mindig a legelejére kell tekerni, ott a számlálót lenullázni, majd eltekerni a kívánt fordulatszámig. Jöhet a jogos kérdés: mi van ha nem vagyunk elég ügyesek, és nem pontosan az adott fordulaton állítjuk meg? Szerencsére ilyenkor nem kell trükközni fél fordulatokkal, a szalagon az adattárolás erősen redundáns (az adatblokkok egymás után kétszer kerülnek fel rá). Tehát ha fél, vagy egy fordulattal eltévesztjük a megállót, nagy valószínűséggel akkor is "rákap" a horogra.
Egy kazetta kapacitása függ az adattárolás mikéntjétől, illetve hogy hány perces. 60 és 90 perces változatok voltak elterjedtek. A kapacitás 100-300 kbyte között mozog. Az átviteli sebesség 0,05 kbyte/s, ami nem egy SATA3. A sok tekergetés, a redundáns tárolás és az átviteli sebesség együtteséből adódik az eszköz legnagyobb hátránya, a lassúság. A kapacitással nincs különösebb probléma, főleg ha turbó programokat is használunk.
Turbó programok
A turbó programok nagyobb adatsűrűséggel dolgoznak, az ellenőrző byteokból is lecsípnek, így segítségükkel a programok kevesebb helyet foglalnak a kazettán, és a betöltés is felgyorsul. Anélkül hogy a részletekbe belemennénk, lényegében felfogható egy tömörítő programnak. Viszont ebből az következik, hogy ahhoz hogy egy turbóval rögzített programot betöltsünk, előbb magát a turbó programot kell betölteni. Magyarán két programot egymás után, és nyilván a turbó is lecsíp picit a memóriából. De még így is megéri használni, sokkal gyorsabb volt vele, mint nélküle töltögetni.
Hátránya a gyakrabban jelentkező hibás betöltés, amit a ?LOAD ERROR hibaüzenet jelez. Oka, hogy az adatok ellenőrzése és javítása az egyszerűsített tárolás miatt felületesebbé vált. Mindenkinek meg volt a maga kedvenc turbója, mi az ABC-turbót használtuk és szerettük. A kazettáink legelején, 0-16 fordulat között volt elérhető. A kazetta csere-bere és tekergetés folyamatát meggyorsítja, ha feláldozunk egy kazettát, amire csak turbókat rögzítünk egymás után. Erre a trükkre pár év elteltével mi is rájöttünk.
A programfüzet
Egy kazettára, mindkét oldalát (A-B) beleértve, emlékeim szerint úgy ~25 játék fért rá. Mindegyik kezdő pozícióját megjegyezni nyilván nem lehet, ennek feljegyzésére szolgáltak a programfüzetek. Egyszerű, vonalas füzetre kell gondolni. Tudod, aminek az első oldalát még nagy odafigyeléssel, szép írással készíti el az ember, majd az oldalak előrehaladtával már alábbhagy ez a fajta igényszint és kezdi összecsapni. Az évek előrehaladtával, a gyakori használat és a számítógép előtti zabálás következményeképp, időnként újra kellett írni, de ezt nem teherként éltük meg, sőt. Mindig szerettem befogni egy új, tiszta füzetet, és átvezetni bele az adatokat.
A programfüzetek szerkezete három oszlopból állt. Az első a fordulatszám tól-ig értéke. Az -ig értéket nem értem, nyilván ott végződik ahol a rákövetkező elkezdődik, úgyhogy ez számomra akkora rejtély, mint a beragadós SHIFT LOCK. A második a játék megnevezése, legalábbis a hozzánk eljutott, gyakran módosulásokon átesett változata. A harmadik a játék típusa. Sajnos az eredeti programfüzeteink már nincsenek meg, de a berakott kép jól szemlélteti a lényeget.
A típusok nem voltak sokatmondóak: gyűjtögetős, mászkálós, lövöldözős, repülős, létrás. Az unalmat néha szakította meg egyedi játéktípus. Ilyen volt a droidos (Impossible Mission), a csöves (Super Pipeline), a görkorcsolyás kosárlabda (Rocketball), az ősemberes (Grog's revenge). A prímet egyik haverunk, Rocketballról adott frappáns típusmegjelölése vitte: húsz golyós ember.
Sokan a kazetta tokjában lévő papírra írták a játékokat, mi ezt nem preferáltuk. Eleve túl kevés rovat volt benne, mert zeneszámok feljegyzésére készült. Másik, hogy nem szerettük összebarmolni a szép papírt. Illetve, ha később felül lett írva a szalag, akkor az oda leírtak elavultak, következett a régi sorok áthúzása, az újak bezsúfolása, és egy idő után gány lett az egész. A kazettákhoz adott levonókat sem választottuk le soha, így maradt egy csomó számunk meg betűnk. Kazettaügyileg nagyon sterilek voltunk. Kétségtelen előnye viszont a tokba jegyzetelésnek, hogy ha a kazetta kölcsönadásra kerül, akkor a kinyitása után egyből világos a kazetta tartalma, bár cserébe a felfedezés öröme veszik el.
Játékok betöltése
Most, hogy az elméleti részt letudtuk, egy konkrét példán vinném végig egy játék betöltésének folyamatát. Álljon itt a jelenkor gyermekei számára, hogy mit kellett megtennünk azért, hogy játszhassunk.
A számítógép bekapcsolása után előkeresünk egy turbó kazettát. A LOAD parancs kiadásával, majd a PLAY gomb lenyomásával elkezdődik a program betöltése. Ezzel egyidejűleg a képernyő kiürül, az egész a háttér színét veszi fel. Egészen pontosan a videójel-generátor (VIC) kapcsol ki ekkor. Ennek oka az, hogy a szalagról való olvasás nagyon pontos időzítést követel meg, amit a VIC megszakításkérelme akadályozhatna. Ha megtalálta egy program kezdetét, akkor visszakapcsol a kép, és kiírja hogy mi a talált állomány neve. Kis idő után magától, vagy a gombnyomásunkra egyből, a kép ismételt kikapcsolásával folytatódik a program tényleges betöltése.
Ha véget ér a betöltés, akkor a RUN paranccsal futtathatjuk is a turbót. Turbó kazettát ki, a menet közben előkeresett játék kazettát a megfelelő oldalával be, előretekerés, számláló nullázás, tekerés a játék pozíciójához. A turbótól függő betöltőparancs kiadása. Az ABC turbó esetében ez szintén a LOAD. Az állomány kezdetét fekete háttéren futkorászó fehér csíkok jelzik. Ha rátalál egy programra, jó esetben a játékunkra, akkor nyugtázzuk azt, és folytatódik a játék betöltése, szintúgy fekete-fehér, de immáron össze-vissza vibrálással. A profik a vibrálás végignézéséből meg tudják állapítani hogy mely játékról van szó, és ez nem vicc!
Nem csak képi, hanem hanghatások is kísérik a folyamatot. Jellegzetes zaj hallható a TV-ből, ugyanaz, mintha egy hagyományos magnóba helyeznénk a C64 kazettát. Emlékszem, az unalmas betöltés perceit próbáltuk aktívan kitölteni. Többek között a zörejre végeztünk koordinálatlan táncmozdulatokat, vagy épp a kezünkkel gitároztunk rá, mintha mi adnánk elő a hallható művet. Mindeközben imádkoztunk magunkban, hogy ha befejeződik a betöltés, akkor ne legyen LOAD ERROR. Ezt, a rutinosabbak a csíkozódás mikéntjéből előre meg tudják állapítani, már az állomány kezdetét jelző sima vonalas csíkozódásánál. Ha nem szép sima csíkok láthatók, hanem vibráló, esetleg pöttyöződő jelek is megjelennek, akkor egészen biztos, hogy a magnófej nem a megfelelő pozícióban áll az adott játékhoz.
Ekkor vagy hagytuk a francba az egészet, vagy ha mindenképp ragaszkodtunk az adott játékhoz, akkor odamentünk a varrógéphez, és előkerestük a hozzá mellékelt kis csavarhúzót. A már említett lyukon bedugtuk, majd finom mozdulattal picit fordítottunk a csavaron. Ezután újabb betöltés következett. Ha a csíkozódás rosszabb lett, akkor a csavarási irány nem nyert. Addig állítgattuk, amíg be nem jött a program hiba nélkül. Ennek következménye persze az lett, hogy ami eddig bejött az nem fog ezek után. Tehát a turbó amit előzőleg betöltöttünk, az új fejállás miatt már valószínűleg nem fog. Elvileg voltak olyan programok amik a fej beállítására szolgáltak, mi sajnos ilyennel nem találkoztunk. Minél több kazettánk volt, annál eltérőbb fejállásokra volt szükség, így a kis lyuk egy idő után már nem is volt olyan kicsi, rendesen szétforgácsoltuk.
Ha sikeresen betöltődött a játék, a RUN paranccsal futtathattuk. Ha nem tetszett, akkor fél percet sem adtunk neki, hirtelen mozdulattal kikapcsoltuk a gépet, meg vissza. Magyarán a Commodoreos létünk folyamatos kazettacserékből, tekercselésből és várakozásból állt, ami nyomokban tartalmazott játékot is.
Játékok beszerzése
Az új játékok beszerzése úgy történt, hogy a haverok elhozták a kazettáikat, és a rajtuk lévő játékokat egyenként végignéztük. Ha nem tetszett, akkor kikapcs-bekapcs, és már töltöttük is a következőt. Ha tetszett, akkor szintén kikapcs-bekapcs, azért, hogy újra betölthessük, majd a betöltés végén a futtatás helyett a SAVE paranccsal átmásoljuk azt a mi - már előkészített pozícióban álló - kazettánkra egy újabb, immár kék-fehér csíkozódás kíséretében, a magnó piros LED-jének varázslatos fényében gyönyörködve.
Nagy műgonddal, nehogy belehibázzunk a kritikus folyamatba, a RECORD gombot együtt nyomtuk le a PLAY gombbal, de azt hiszem a REC vitte magával a PLAY-t is. Csak akkor lehetett lenyomni, és menteni egy kazettára, ha az írásvédelem nem volt aktív rajta. Ha írásvédett volt, akkor egy bonyolult eljárással meg lehetett szüntetni azt: szigszalaggal le kellett ragasztani a kazetta sarkán lévő lyukat (képen a bal felső rész).
Látható, hogy a copy partikon játék alig volt, hisz végig csak a magnó ment. Ezeket az összejöveteleket én mégis nagyon élveztem. Az egész folyamat közben lehetett dumálni, hülyéskedni. A rossz játékokat közösen fikáztuk, nagyot nevetve rajtuk. Ugrattuk egymást, vagy épp leszóltuk, ha nagy ostobaságot mondott, stb.
A C64 az embereket összehozta, valódi közösségeket kialakítva. Ma meg, mikor már minden nagyon "közösségi", az emberek egyedül ülnek otthon magányosan a gépük előtt.
Hogy illegális dolgot művelünk, arról fogalmunk nem volt. Ha valaki nekem akkor azt mondja, hogy a játékokat venni kell, játékboltban, pénzért, hülyének nézem. Egy kis faluban felnőve, ahol van két kocsma meg egy vegyesbolt, valahogy nehéz elképzelni, hogy ilyen üzlet egyáltalán létezik. Az idők előrehaladtával a játékok szelekciója egyre kevésbé volt igényes folyamat. Fogtuk a képen látható kétkazettás magnót, leállítottuk a Szomorú Szamurájt, és egy az egyben, egész játékkazettákat másoltunk át. Emlékszem, még double speed recording funkció is volt rajta, tehát nem szaroztunk, nagyüzemileg ment a copy. Ennek következménye az lett, hogy teleszaladtunk rengeteg gagyi játékkal.
Volt kb. 15 kazettánk, de visszagondolva, az első kettő volt az, amin az igazi nagyok, a klasszikusok voltak. Azt a két kazettát anyukám egyik akkori ismerősének lánya kreálta nekünk, hogy el tudjuk kezdeni használni a gépet. Akkoriban nem is sejtettük, hogy milyen igényes munkát végzett, csak ma kezdem értékelni igazán a válogatását. Impossible Mission, Wizard Of Wor, Pitstop II, Montezuma's Revenge, Boulder Dash, és hasonló szintű űber klasszikusokkal töltötte meg a két 60 perces Maxell kazettát. Nem ismerem, talán életemben egyszer ha láthattam őt, és kizárt hogy olvassa ezt, de ezúton szeretnék óriási köszönetet mondani L. Karolinának a lelkiismeretes munkájáért! Rengeteget számított, hogy ezeket a játékokat láthattam az elsők között.
Ha újra kellene kezdenem, akkor is magnó párti lennék. Az egész magnóhasználat, a fejállítás, a várakozás, a csévélések, másolások, így együtt egy olyan dolog, ami jóval többet rejt magában, mint ahogyan azt a kívülállók látják.
Mondom én, hogy a floppysok kimaradtak valamiből...