`

Rocket Ball

>
Intro zene

Rocket Ball csapatválasztásVoltak régen a programfüzetek, amik a meglévő játékaink leltározására és visszakeresésére szolgáltattak. Jellemzően háromoszlopos listákat tartalmazott. Az első oszlopban a fordulatszám volt feltüntetve, vagyis hogy a kazettán hol található a játék. A másodikban volt annak neve, legalábbis az a név ami a szájról-szájra vagy kazettáról-kazettára másolás módszerrel gyakran mutáción ment keresztül. A harmadik oszlop a játék fajtáját írta le. Olyan sokat mondó meghatározások voltak, mint például a gyűjtögetős, mászkálós, lövöldözős. Ezt a játékot nem, vagy csak nehezen tudtuk besorolni. Így született meg a legendás - és azóta sokat felemlegetett - "görkorcsolyás kosárlabda" vagy a "20 golyós ember" kategória. :)

Rocket Ball bevonulásA játék a jövőben, vagyis 2010-ben játszódik. :) 4 csapat közül választhatunk: Houston, Tokió, Moszkva és Madrid. De ezt is csak onnan tudom hogy most utánanéztem Wikipédián, akkoriban ezt nem tudtuk, számunkra csak volt a kék, zöld, lila és sárga csapat. A játékosok egy körkörös pályán haladnak görkorival a lábukon, kizárólag a labda kilövésének irányába.

>
Bevonulas

Rocket BallA feladat először a labda (vagy vasgolyó?) megszerzése, amit lehajolva tudunk felvenni a földről. Ha megvan, akkor egészen addig meg kell tartani, amíg az ellenfél célzónájához nem érünk, majd ott precíz célzást követően a lyukba kell juttatni azt. Minél közelebb megyünk a nézőtérhez annál közelebb leszünk a célzónához és annál könnyebb a dolgunk. Figyelni kell, mert könnyen dobható öngól is, hisz a mi színünkben is van kapu a pályán.

Rocket Ball elesésA győzelem érdekében mindent szabad, már amit a játék megenged. Ha az ellenfél birtokolja a labdát simán neki kell menni, ekkor el fog esni és a labda újra szabaddá válik. Ha elveszik a labda lendülete akkor alul kigurul, és egy újabb kilövéssel kezdetét veszi a következő kör. A játékidő 10 perc, a végén felcsendül a győztes csapat indulója, a legjobb ezek közül a kék csapaté, így mindig azzal voltunk.

>
Gyozelmi himnusz

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.