`

Verkeersrally

>
Intro zene

Verkeersrally kereszteződésAutós oktatójáték. Több nyelven is elérhető, nekünk a holland változata volt meg. Csakúgy mint az Europából. Nem tudom hogy milyen kalandos úton jutottak el a mi kicsiny Heves Megyei falunkba ezen holland verziók, pedig egy misét megérne ezt is kideríteni. Ne aggódjunk, holland tudás nélkül is maximálisan lehet élvezni a játékot, a KRESZ szabályai ott is ugyanazok.

Verkeersrally KRESZ feladványKiskoromban volt egy vastag KRESZ könyvünk, emlékszem, folyton azt bújtam. Még olvasni se nagyon tudtam, de már az összes táblát ismertem. Imádtam nézni az ábrákat, a forgalmi szituációkat. Ugyanígy voltam a térképekkel is, egy nagy világatlaszt sikerült szó szerint rongyossá nézni az évek során. Teljesen bele tudtam merülni ezekbe a könyvekbe, és úgy érzem, tudnék ma is, ha nem lennék felnőtt és nem kellene ehelyett a kellemes kikapcsolódás helyett mások értelmetlen faszságait csinálni.

Verkeersrally tankolásEbben a játékban mindkét dolog adott: a térkép és a KRESZ is. A táblák, a kereszteződések, a forgalmi szituációs feladványok, a megfontolt, precíz autóvezetés, és egy nagy város kusza térképe és úthálózata, ez mind egy remekül kivitelezett játékban. Kinek találták ezt ki, ha nem nekem?

Verkeersrally térképrészletA feladatunk az, hogy bizonyos időn belül felvegyünk egy csomagot, ami bárhol lehet a városban. A pontos helyét úgy tudhatjuk meg, ha minél több PUZZLE feliratú épületet látogatunk meg, és így a kis darabokból összeáll egy térképrészlet. A csomag csak akkor jelenik meg a képen ha pontosan odaállunk mellé az úton. Ha felvettük, akkor jöhet a következő, ami annyival nehezebb hogy kisebb a puzzle által kirakható térkép.

>
PUZZLE

Verkeersrally sonarHogy jó felé haladunk-e, azt úgy tudjuk kideríteni, ha leparkolunk a SONAR feliratú épületek elé. Ekkor megkapjuk a teljes térkép azon részletét ahol épp tartózkodunk, majd a radarokhoz hasonló jelkibocsátás célba érésének sebességéből tudhatjuk meg hogy milyen távolságra vagyunk a céltól. Minél gyorsabban pittyeg, annál közelebb vagyunk. Az irányról nincs információ, csak a rádiuszról. Az irányt a játék elején még mutatják az egyes út menti táblákon villogó nyilak, de később már ez a könnyítés megszűnik.

Verkeersrally benzinkutA teljes térképet elő tudjuk csalogatni ha megállunk bármelyik parkolóban. Vagy a benzinkútnál. Ugyanis tankolni sem árt. Itt láthatjuk az aktuális időt, és a csomag megszerzésének határidejét is. Az utakon a KRESZ szabályainak megfelelően kell közlekedni. Ha hibát vétünk, ne adj Isten, karambolozunk, akkor időbüntetést kapunk.

Verkeersrally KRESZ tesztHa kereszteződésbe érünk, akkor olykor kirajzol a játék az adott csomópontba egy forgalmi szituációt. Feladat, hogy el kell dönteni ki halad először. A rossz döntés időbüntetéssel jár, helyes választás esetén simán mehetünk tovább. A jogosítvánnyal rendelkező játékosoknak illik mindegyikre helyesen válaszolni.

>
Kerdes a keresztezodesben

Verkeersrally hídAz irányítás rém egyszerű. Amerre húzod a joystickot (vagy nyomod a nyilat emulátoron), arra megy az autó. Egyetlen sebességben képes haladni, ez a játék nem az eszeveszett száguldásról szól. Minden egyes személyautó pontosan ugyanúgy néz ki, csak más a színük. A miénk konstans türkiz, vagy ahogy akkoriban neveztük ezt a színt: cián. A kanyarodás elég szögletesre sikeredett, de meg lehet szokni.

Verkeersrally épületekA hangok terén semmi extra nincs, az általános autózúgást néha töri meg egy-egy sziréna ricsaja. A grafika szerintem egészen kiváló. Értem ezalatt ismét az összképet amit a játék fest. Nyilván nem egy technológiai bravúr, de ez a játék épp így az, ami. A grafika a játék szolgálatában áll. Mint láthatod, rengeteg képmentést válogattam össze, igazán tetszetős és változatos a terep.

Verkeersrally lámpás kereszteződésVerkeersrally taxikVerkeersrally egyenrangú útkereszteződésVerkeersrally parkolóVerkeersrally titleVerkeersrally győzelem

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.