Le Mans
Egyszerű autóversenyzős játék, mégis megunhatatlan. A dinamikát a szűkös időkeret adja, ugyanis mindig csak egy percünk van arra, hogy a lehető leggyorsabban haladva a lehető legtöbb autót előzzük le, ami által újabb egy percnyi játékidővel hosszabbíthatjuk meg a versenyt. A többi autóval, és az idővel kell egyszerre küzdeni.
A tűzgombbal lehet gyorsítani, annak elengedésével pedig lassítani. Ha a végsebességgel, 320-szal megyünk, akkor számomra már túl gyors, kicsivel a maximális sebesség alatt haladva tudtam a legtovább a pályán maradni és biztonsággal előzgetni. Főleg a jobbra-balra mozgó autókkal gyűlt meg a bajom, ők mintha direkt nekünk akarnának jönni, pedig nem, csak nehéz gyorsan lereagálni a mozgásukat.
Ha ütközünk, akkor ki kell állnunk a boxutcába, ami mindig az úttest bal szélén megjelenő sávot jelenti. Mivel a másodpercek kegyetlenül peregnek, így ezek a kényszerű kiállások fájdalmasan időhúzónak tűnnek. Épp ezért az a helyes taktika, ha a pálya bal szélén haladunk amikor csak lehet, mert onnan a kiállás kevesebb időbe telik. A kigyorsítást is a pit-ben célszerű végezni, mert arra a sávra az ellenfelek nem jönnek be. A játék tehát inkább a hibamentességet preferálja, mintsem a felelőtlen száguldást.
Húszezer pontonként kapunk egyperces hosszabbítást, ami az aktuális egy percünk lejárta után érvényesül. A megtett méterekért is kapunk pontot, megéri tehát gyorsnak lenni, de csak óvatosan. Tíz autó leelőzése után ezer pont bónusz jár. Mivel a játék remekül ki van balanszolva, bizony ezen bónuszok begyűjtése is elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő húszezres mérföldkő is összejöjjön. De ezt a tíz előzést baleset nélkül kell produkálni! Ha ütközünk és a boxutcába kényszerülünk, akkor elölről kezdi a tíz autó számolását.
A havas szakaszokon jobban csúszik az autó, az alagutas részeken csak a vetélytársak fényei látszanak. Van még kanyargós rész, van útszűkület, és ezek a szakaszok folyamatosan váltják egymást. A forgalom egyre sűrűsödik, a második időhosszabbítástól érződik ez igazán. Ez egyfelől rossz, mert nagyobb az ütközés esélye, másrészt meg jó, mert hamarább összejöhet a tíz előzés.
Fura megoldást alkalmaz a játék az időből való kifutáskor: nem szakítja meg hirtelen a versenyt, hanem úgy csinálja, hogy beadja a pálya végét, mintha akkor értünk volna át a célon. De végül is a boxutca is ilyen, hisz az is mindig épp akkor jön, amikor ütköztünk. Így semmi nincs, ami a folyamatos scrollozást, és ezáltal az előre haladás érzetét megakasztaná. Sőt, még a menü is ilyen.
A játékot eredetileg kizárólag paddlével lehetett irányítani, amihez nekem sosem volt szerencsém. Mivel ott nem kétállású a kialakítás, így a manőverezés sebessége a játékos kezében van. A cracker társadalom jótékony munkájának hála joystickos változat is elérhető. A botkormány esetében értelemszerűen ez a rendszer bináris, mert vagy húzod azt, vagy nem. A trainer menüben ez az érzékenység állítható.
Ez egy olyan játék, amit nem akar abbahagyni az ember. Valamiért mindig újrakezdtem, bízván a messzibbre jutásban. Aztán nyugdíjas módba váltottam, és az emulátort 50%-os sebességűre állítva megtaláltam a számomra tökéletes tempót. A végtelenségig lehet így előzgetni az autókat. A tempó helyes megválasztásával az előzés hangját össze lehet rezonáltatni a mi autónk hangjával, ami transzcendens síkra emeli a már fél órája csak bambán előzgető játékost.