`

Pattern Finder

Pattern FinderHasonlít a NITH-re, annyi különbséggel, hogy sokkal nehezebb ilyen összevisszaságban keresgélni, mint sima négyzetek között. Ha sikerül megtalálni a jobb oldalon látható kivonatot a játéktéren, akkor a megmaradt bónusszal gyarapodik összpontszámunk, és már ugrik is egyből a játék a következő pályára. Ha rossz helyre nyomunk, azért bónuszlevonás jár, tehát nem lehet kamura végigtippelgetni a pályát. Ha elfogynak a bónuszpontok, akkor vége a játéknak.

Pattern Finder game overLegszívesebben ilyen kis minijátékokat készítek C64-re. Gyerekkoromban is ezekkel játszottam inkább, mert hamar betöltöttek még kazettáról is, illetve a játékokban úgyis csak a mechanika a lényeg, nem pedig a cifra körítés. A fejlesztésről csak a szokásosakat tudom elmondani: nagyon élveztem minden percét, és ismét rengeteget tanultam ebből a projektből is. Az egész játék kevesebb, mint 2 kbyte, és szerintem tök jól el lehet vele lenni.

Hangok terén ismét csak a visszajelző hangokra, illetve a sejtelmes aláfestésre futotta képességeimből, de valahol rendben is van ez így. Ilyen minijátékok fejlesztésekor a legfontosabb szempont az, hogy maradjon a játék commodoreos, jelentsen akármit is ez a definiálatlan jelző.

Linkek

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.