Ez egy teljesen szuper Pac-Man klón, sőt, sok téren többet is nyújt a nagy klasszikusnál. Például itt pályánként változó labirintus elrendezés van. Az is jó, hogy nem kell minden csillagocskát összeszedni a teljesítéshez, a kifelé nyilaknál bármikor elhagyhatjuk a pályát. Rejtett teleportok is vannak, amik ellenfeleink, a barna fejek elől való menekülést könnyítik meg.
Kezdetben csak egy enemy van, majd idővel kettő, három, szóval ajánlott sietni a gyűjtögetéssel. A csengettyű Horace power pillje, begyűjtve ő üldözheti a rémült kinézetűre torzult fejeket. Néha gyümölcsöket hagy maguk után az ellen, amit plusz pontokért meg lehet enni, de igazából ez sem csillapítja Horace éhségét.
A fehér hátterű grafika nekem jobban tetszik, mint a Pac-Man feketesége. A hangok is kellemesek, vidámak, egyedül a meghalás hangja rémes, már csak ezért is ajánlott életben maradni. Az irányítást is sikerült teljesen fluidra megírni. A hatalmas fejből és szempárból álló lila karakter is szimpatikus. Az egész összkép teljesen naiv, infantilis, vagyis tökéletes egy szórakoztató videójátékhoz.
Óriási hiba viszont, hogy mindössze 4 pályaelrendezést tartalmaz, és ez fájdalmasan repetitívvé teszi. Ugyanaz a négy labirintus ismétlődik a végtelenségig, annyi, hogy egy picit gyorsul. Ha legalább 12-16 elrendezést beleraktak volna, ez egy csillagos ötös játék lenne, de négy pályával sajnos csak egy kihagyott ziccer.