Kaktus
Grandiózus nyitánya van a játéknak. A letisztult címkép alatt Mussorgsky legismertebb zongoraciklusából, az Egy kiállítás képeiből hallhatunk részletet. Ugyan csak 13 darab hangot, azt is egy szólamban, és torzan, de a miénk. Mivel betelni ezzel nem lehet, a szörnylapra váltva újból meghallgathatjuk a tételt, majd a címképre visszaváltva újra, és így tovább. Mindenki saját komolyzenei tűrőképességének határához érve a tűzgombbal indíthatja a játékot.
"Egye fene, berakok középre egy kaktuszt!" - gondolhatta a készítő azon morfondírozva, mivel tudná egyedivé tenni Space Invaders klónját. Űrlények helyett darazsak szállnak alá, meg még bekerült pár extra, de igazából alulról kell lőni az egyre lejjebb ereszkedő ellenséget, tehát a lényeg mit sem változott. A fekete fejű lódarazsak kilövéséhez több találat kell. A darazsakról lehulló virágpor roncsolja a fedezékünket, amin egyre nagyobb lyukak tátonganak.
Föld alatti barátunk, vakond úr időnként meglátogat, és befoltoz egy-egy hézagot, de ez nem mindig szerencsés. Ha felmentünk a felszín fölé, és ő betömi a lyukat, akkor nem tudunk visszamenni a biztonságot nyújtó réteg alá. Érdemes a vakondot is inkább kilőni, plusz pontokért. Aztán olykor megjelenik egy egerészölyv is az égen, aki tojást tojik, ami átszakítja a fedezéket, majd a föld alatt pattogva próbál kárt tenni bennünk. Némi bónuszért mind a tojás, mind az ölyv kilőhető. A sok lövöldözéssel az a baj, hogy szörnyű a hangja.
A pályát akkor nyerjük meg, ha likvidáltunk mindenkit. Ha túl sok darázs ütközik a kaktusz aljának, akkor annak törzse elgyengül, és szétnyílik az egész, vagy nem tudom, az animáció alapján ésszel fel nem fogom mi történik. Ha leveszed a hangot, akkor elég sokáig el lehet vele lenni.
Mondanám, hogy kaktuszkedvelőknek kötelező darab, de nem az.