A Commodore 64 talán legnagyobb erőssége a hanggenerátora, vagyis a SID (Sound Interface Device). A chip becsületes neve MOS-6581 (vagy később MOS-8580). A paramétereit vizsgálva, nem gondolnánk, hogy egyszerű csipogásnál összetettebb dolgokat ki lehet belőle csiholni. Három szólamú, tehát egy időben három különböző hang megszólaltatására képes. Négyfajta hullámformával, illetve ezek keverékével dolgozhatunk: háromszög, fűrészfog, négyszög és zaj. A keltett hangérzetet burkológörbével módosíthatjuk, a felfutás, lecsengés, tartás és elengedés paraméterek idejének variálásával. Egyszerűbben fogalmazva: ez a chip egy olyan eszköz, amiből programozható módon jönnek ki a kívánt hangok, azok jellemzőinek megfelelő alakításával.
A sok csipogás és zajforrás egymás után rakva, nyilván egyfajta zenét alkot. A legtöbb játék nem is bonyolítja túl, egyszólamú zenét, és egyszerű, de a funkciónak megfelelő hangeffekteket tartalmaz. Ez a megoldás is teljesen kielégítő tud lenni, ha a játék és a hangok harmonizálnak. Ismét igazolódik - mint a grafikánál - hogy a jobb a több, és nem a több a jobb. Példa erre az Olympic Skier egyszólamú SID zenéje, vagy a Lode Runner hangeffektjei. De a Wizard Of Wor egyre gyorsuló primitív háttérmorajlása is remekül fokozza az izgalmakat:
Ha a hangokat információforrásként használja fel a játék, akkor egyáltalán nem szükséges hogy a fülünket kényeztesse. Nincs különösebb audió háttere a Henry's Housenak sem, mégis a kattogások, csipogások és egyéb zajok nagyszerűen szolgálják a játékot, funkcióval rendelkeznek. Figyelmeztetik a játékost a veszélyre, valamint az ütemérzéket igénylő ugrásokat is kiszámíthatóbbá teszi egy-egy rendszeres időközönként ismétlődő hangeffekt.
Az Impossible Missionból hiányzik valakinek a zenei aláfestés? Egyáltalán nem, sőt, így az, ami. Amikor a robotokat is kikapcsoljuk, és kizárólag a lépteink hangja hallatszik, annak megvan a maga hangulata. Mindezt azért írtam le, mert manapság divat mindenből a legtöbbet beledarálni a játékokba, gondolkodás nélkül. Grafika háromdé, hang dolbiszörrand, folyamatosan bombázzák minden érzékszervünket. A hangban a csend, a szünetek, az nem "semmi", hanem ugyanolyan hatáskeltő eszköz, mint a megszólaló hang.
Az egyszerű megoldások tehát lehetnek jók. Most viszont nézzük azokat a játékokat, ahol a fejlesztők az audió rész terén is all in-re törekedtek. Ezen C64-es játékok többségében a zenék és hangeffektek kiemelkedően jók. A SID képességeinek határait feszegetve, rendkívül színvonalas dallamokat vonultatnak fel.
A játékok leírásához nem véletlenül raktam be mindenhová SID-eket, vagy a belőlük készült MP3 remixeket. Ezekben az esetekben, pusztán csak a képek nem adnák vissza a teljes hangulatot. Egy IK+, Giana Sisters vagy Cybernoid, a zenéjével együtt az, ami. A legerősebb kapcsolatot játék és zene között én személy szerint a Robin of the Wood esetében érzem. Ott annyira egymásra talál a két dolog, hogy azt leírni nem lehet, elindítod, és fél perc alatt egy másik világba csöppensz.
Mondjuk úgy könnyű, ha olyan nevek felelősek a muzsikákért, mint Rob Hubbard, Chris Hülsbeck, Reyn Ouwehand, vagy Jeroen Tel. A játékok zenéiből a mai napig rengeteg, jobbnál-jobb remixet készítenek profik és amatőrök egyaránt. Kimeríthetetlen gyűjtőportál a remix.kwed.org, amit meleg szívvel ajánlok. Léteznek élő koncerteket adó együttesek is. Többnyire demopartykon, 8bit rendezvényeken lépnek fel. Ilyen banda például a svéd Machinae Supremacy, a dán Press Play On Tape, vagy hogy közelebbi példát hozzak, Magyarország jeles képviselői a SIDrip Alliance.
A remixek között mindenki megtalálhatja a számára kedveset, a tuctuctól kezdve, a metálon át a komolyzenéig, minden irányzat jelen van. Ugyanannak a játéknak a dallamát különböző stílusokban visszahallani rendkívüli élmény. Ajánlom figyelmedbe a SLAY Radiót. Egész nap C64 remixek és olykor élő showműsorok is mennek. Ismét kilyukadok oda, mint a grafika kapcsán a múltkori írásomban, hogy gyakorlatilag a hardver korlátainak köszönhetően alakult ki egy műfajteremtő, nagyszerű dolog. Én már azt várom, hogy olyan játéknak készítsék el a remixét, aminek nincs is zenéje. Pusztán az alapján, amit "kihallani" a játék mögül.
Kanyarodjunk vissza a géphez. Egész hihetetlen, de még emberi hangon is képes megszólalni. Ha a zenékre azt írtam, hogy a chip határait feszegetik, akkor a beszéd át is töri azt. Megjegyezném, hogy a hardver még mindig ugyanaz, tehát háromszög, négyszög és társai hanghullámokat tud csak kibocsátani magából. Így összehozni emberi hangot, az elég nagy hekkelése a rendszernek, és nem kis programozói zsenialitást igényel. Szerintem a hardver tervezőinek nincs róla fogalma hogy hogyan lehetséges ez, legalábbis a tervezésekor az ilyen jellegű felhasználásra egész biztosan nem gondoltak. A legemlékezetesebb talán az "Another visitor. Stay a while. Stay forever!" legendás, mindenki számára ismerős beszédhang az Impossible Missionból:
Na de azt vajon hányan tudják, hogy létezik magyarul beszélő program is, ami ráadásul azt mondja, amit mi akarunk? Én már teljesen meg is feledkeztem róla, de Steveboy levélben megkeresett és felhívta a figyelmemet rá. Átmentette C64-ről PC-re, és elküldte nekem Dr. Fercsik János, 1986-ban írt beszédszimulációs programját, ami igazi ritkaságnak számít.
Még a Boci, boci, tarkát is elénekli, és ez nem vicc! Rengeteget nyomtuk, akkoriban ájulás volt, hogy azt mondja a gép amit akarunk, emberi hangon. És ez még nem minden. A beszéd számtalan paraméterét változtathatjuk: hangmagasság, sebesség, hangszín, szájnyílás, tónus. Szerintem a legjobb mégis az, ha ezeket a paramétereket nem bántjuk, a default config a legjobb, minden mással csak rontunk a helyzeten. Aprólékosan ki van dolgozva: a vesszőknél felviszi a hangsúlyt, a pontnál le, és ismeri a magyar ékezetes betűket is. Néha jobban járunk, ha kiejtés szerint írjuk be amit vissza akarunk hallani, de alapvetően sosem nyúl nagyon mellé a program. Itt letöltheted!
Később megjelentek a bedigitalizáltnak nevezett zenés programok, demók. A teljes zene valójában pár másodperces folyton ismétlődő elemekből épül fel. Képi illusztrációként legtöbbször egy fotót jelenít meg a program az előadóról, vagy a lemezborítóról, mint a képen látható ’87-es sláger, a Sabrina - Boys esetében is. Így válik a pusztán csipogásra tervezett gépből egy teljes értékű zenelejátszó eszköz.
Ha a grafikai részt folyton dicsérjük, hogy mi mindent ki lehet facsarni a technikából, akkor az audió részt legalább ugyanekkora dicséret illeti, a hang is a Commodore 64 nagy erőssége. Erődemonstrációnak pedig álljon itt egy szubjektív lista függelékként az írás végére, a szerintem legjobb/legkedvesebb hangeffektekről. A lista változtatásának és folyamatos bővítésének jogát fenntartom!