`

TOP-LISTA feliratkozások

A videojátékok különféle módokon közölhetik a játékossal, hogy az általa nyújtott eredmény milyen szintet képvisel. Megmutatkozhat ez időben, kaphatunk rangot, titulusokat. Túlnyomórészt a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb utat választják, számszerű eredményt adnak. Ha az élet bármely területén mérve van egy adott cselekmény eredménye, akkor ott egészen biztos hogy versengés alakul ki. Az elért eredményeket rögzíteni kell, valamint közzétenni azt, hogy a versenyben részt vevő többi alany láthassa, és hogy a saját teljesítményüket el tudják helyezni. Egy nagyon jó eredmény elérése dicsőség, amire büszkének lehet lenni.

A C64 esetében ez a közzététel az ún. top-listák, vagy angolosan a high-score feladata, amik szerves részét képezik a játékoknak. Mi akkoriban túl nagy jelentőséget mégsem tulajdonítottunk neki. Oka, hogy az eredményeink nem maradtak meg, mert a számítógép kikapcsolása után a memória tartalma - és vele együtt a pontszámunk - elveszett, nem mentődött el háttértárolóra.

Ez táptalajt adott a "senki sem látta, de azért hidd el" mendemondáknak. Számomra a legemlékezetesebb példa erre az, amikor bátyám bekamuzta, hogy a Wizard of Worban már olyan sokáig eljutott, hogy krokodilok(!!) jöttek! Persze senki nem látta, a high-scores meg ugyebár a múlté. Én meg ezután gőzerővel nyomtam a játékot, hogy beadja a krokodilokat... Ez a jelenség ma már nem áll fenn, ugyanis elfogadhatatlan lenne, hogy valaki az elért teljesítményt valamilyen formába ne tudja megőrizni a múltnak. Ha akarjuk, videó formájában is rögzíthetünk teljes végigjátszásokat.

Hard Hat Mack high scoresA toplistának ezerféle megoldása létezik. A legegyszerűbb formája nem is lista. Amikor csak egyetlen számot, a legjobb eredményt jegyzi meg a program. Ha azt megdöntjük, akkor felülírja és onnantól az a HI. Nagyon gyakori, és általában a primitívebb és/vagy gyorsabb lefolyású játékokra jellemző. Példa rá a képen is látható Hard Hat Mack.

Radar Rat Race high scoresEnnek egy speciális változata, amelyik már a játék közben, amikortól elértük az előző rekordot, szinkronban frissíti azt a játékban folyamatosan növő pontunkkal. Ezt nem tartom szerencsés megoldásnak, mert nem tudjuk a végén, hogy mennyivel léptük át a régi plafont. Illetve ez a megoldás csak ott működhet, ahol nincs pontlevonás a játékban. Remek példa erre a Radar Rat Race.

wizard of wor very high scoresA másik gyakori eset az, amikor már van lista, viszont nevet nem tudunk hozzáfűzni az eredményhez. Ez nagyszerű, ha egyedül játszunk a számítógépen. Több játékos esetén viszont félreértésekre és veszekedésre adhat okot. Ilyen megoldás látható a már említett Wizard of Worban.

A következő típus a klasszikus C64-es megoldás, ami miatt ezen cikk ötlete egyáltalán felmerült bennem. Itt van listánk, és már nevet is tudunk rögzíteni a pontszámok mellé, de jellemzően csak 3 karaktert, és azt sem a billentyűzetről, hanem valamilyen ötletes animáció kíséretében joystickkal kiválasztva a karaktereket. Ez a megoldás roppant népszerű, és jobbnál jobb kivitelezéseit láthatjuk.

Super Pipeline high scores beírásEzekben a játékokban a feliratkozás egy alaposan kidolgozott, megkoreografált része a játéknak. Mivel a betűk joystickkal való kikeresgélésével el lehetett szöszölni, ezért a legtöbbször még külön zene is szólt alatta. Egy-egy jó eredmény bejegyzése ceremóniává vált tehát, ahol a nagyot teljesített játékos izzadt tenyérrel és zsibbadt lábakkal, immár nyugodt környezetben, kellemes zenét hallgatva, büszkén válogatja ki monogramja betűit.

Commando high scores beírásMegfigyelhető az éles kontraszt, amikor egy akciódús játék után, ahol mondjuk végig pörgős zene és rengeteg hangeffekt, zaj szól, ott a high scores beírás maga a nyugalom szigete. A dallam és a képi világ is pihentetőre vált. Kapásból beugrik három példa: ilyen a Super Pipeline, a Giana Sisters, és a high scores zenéjéről méltán híres Commando.

>
Giana Sisters Hi-score zene

International Karate high scores feliratkozásA betűk kiválasztása általában nagyon ötletes, és kapcsolódik a játék témájához. A Commandoban ki kell lőni a betűket, a Pipeline-ban a segédünk kalapálja le azokat. Az Inter Karatéban emberünk tisztelettudóan meghajol nevünk beírása után.

Többnyire persze csak simán ki kell választani a betűket. Mivel tudtuk hogy a beírással nem alkotunk maradandót, hisz a pontunk úgyis elvész fél perc múlva amikor kikapcsoljuk a gépet, ezért nem is erőlködtünk a betűk kiválogatásával, és általában beértük az AAA monogrammal. Esetleg még el kellett vándorolnunk a sor végére az END karakterig, amivel nyugtáztuk a bevitelt, de sok játékban a harmadik betű megadása után egyből befejezettnek is tekintette a program a folyamatot. Ami nagy hiba, mert ha épp az utolsó karaktert rontjuk el, akkor már nincs visszavonás. (Update: épp most játszottam végig az Impossible Missiont, és konkrétan ez történt, lásd kép...)

Impossible Mission elrontott high scoresOlympic Skier high scores feliratkozásJet Boot Jack high scoresOutrun high scores

Needle in the Haystack fullos high scoresPersze megtalálhatóak a minden igényt kielégítő, teljes toplisták is. Ahol a lista hossza is megfelelő, és akár teljes neveket is beírhatunk, immár billentyűzettel. Manapság egyszerű a dolgunk, az emulátorokhoz letöltött játékok szinte mindegyike tartalmaz hi-savert, a háttértároló kérdésével sem kell foglalkozni, így eredményeinket könnyen megőrizhetjük a jövőnek.

Night Mission high scoresA kapott pontszámok a könnyű megjegyezhetőség érdekében tízesekre, vagy százasokra kerekített számok. Szerintem igencsak bajban lennék, ha példát kellene mondanom olyanra, ahol nem nullára végződik. (Na jó, az Europa egyből bevillant.) Sőt, a flipperekben nem ritka az ezresekre való kerekítés sem. Ismerős? Alig értünk még hozzá a golyóhoz, de már összeszedtünk pár milliárd pontot. Vagy annyit, amennyi ki sem fér (lásd kép).

crackelt high scoresA tört játékok esetében bevett szokás volt, hogy a cracker csapat beírta a nevét a toplistára is. Mi akkoriban persze ezt nem tudtuk és csak ámultunk, hogy milyen jó játékos ez a hotline.

Ahhoz hogy az egyes játékokban el tudjuk helyezni saját teljesítményünket, szerintem nem reális az, ha a C64 longplay videókból szemezgetünk és ahhoz viszonyítunk. Pár videót megnézel, és rájössz hogy amiben azt hitted, hogy jó vagy, valójában sehol sem vagy. De ez kb. olyan, mintha bármilyen sportban egy világbajnokkal hasonlítanád össze magad. Versengeni különben is a haverral kell, és úgy, mintha valójában nem is lenne verseny köztetek.

Mivel nem vagyok nagy gamer, mai játékokkal pedig egyáltalán nem játszok, így a mai toplista megoldásokat nem tudom összehasonlítani a C64-esekkel. Sőt, azt sem tudom, hogy manapság létezik-e még ilyen fogalom. Annyi biztos, hogy a C64-es korszakban még a legalapabb játékokban is kötelező funkció volt, aminek intelligens és egyedi megvalósítása az egész játékot megszínesítette.

International Karate top scoresFalcon Patrol 2 high scores

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.