`

"... ha csak egyet lehetne mondani"

Ha csak egyet lehetne mondani?Gyakran előforduló kérdés, jómagam is többször megkaptam már, hogy melyik a kedvenc C64-es játékom, ha csak egyet lehetne mondani. Én erre rögtön azt válaszolom, hogy nem jó a kérdés, hiszen annyi különböző kategória, stílus, osztályozási szempont van, hogy nincs értelme egyetlen játékot kiemelni a több száz közül. Hogy lehet összehasonlítani egy minigolfot egy forma1-es játékkal? Vagy egy Tetrist egy Commandoval? Ezzel elegánsan kitérek a válaszadás elől.

Gyakorlatilag le is zárhatnánk a témát, be is fejezhetném ezzel a cikket, ha nem motoszkálna bennem ezen kérdés feltevése után az, hogy na jó, de ha tényleg egyet kellene kiválasztanom, akkor melyik lenne az. Akár van értelme a kérdésnek, akár nincs. Mi szerint dönteném el, hogy melyik játékot emelném ki a többi közül azzal, hogy a "legjobbnak" nevezem. Amikor ezeket a sorokat írom, még nem tudom melyik lenne az az egy. Szokásomhoz híven, a cikk írása közben próbálok rájönni. A kérdés mindenesetre nehéz.

Mitől jó egy játék? Belátható, hogy a jó és a rossz, erősen szubjektív fogalmak. Mindannyiunknak más-más az ami tetszik, ízlések és pofonok ugyebár, és ez így is van rendjén. Szerintem kétféle módon értékelhetünk egy játékot. Az egyik, amikor magát a szoftvert elemezzük. Szimplán a grafika, zene, irányíthatóság, stb. alapján döntünk, minden mástól elvonatkoztatva.

Henry’s House kellemes emlékekA másik, amikor ezeket a száraz tényeket összevegyítjük a vele kapcsolatos saját élményeinkkel, érzéseinkkel. Mire gondolok? Például azon játékok amik egyszerre ketten is játszhatóak, sokkal nagyobb élményt nyújtanak a közösségi voltuk miatt. Egy gyengébb alkotást is nagyszerűen feljavíthat az, ha többen lehet vele játszani és ökörködni. Vagy akár még az is közrejátszhat, hogy egy játékra azért emlékszünk vissza szívesen, mert életünknek egy kellemesebb szakaszához kötődik. A Henry’s House-ra például azért emlékszem, mert amikor először láttam, épp egy betegségből lábaltam ki, és olyankor az embernek már jó a kedve.

Tehát a kérdés az, hogy pusztán a szoftvert, vagy a szoftvert ÉS a vele kapcsolatos saját élményeink összességét osztályozzuk. Ha arról van szó, hogy NEKEM mi a kedvenc játékom, én egyértelműen a második döntési módszer mellett török pálcát.

The last NinjaEgy mások által jónak vélt játék is lehet számunka rossz, ha nem tudott minket megfogni, vagy kellemetlen élmények társulnak hozzá (amik akár a játéktól függetlenül is megtörténhettek). Példának az én esetemben itt van a Last Ninja. Kultjáték, kétségtelen. Megtalálod a játéklistámban? Nem. És nem azért mert még nem írtam meg, hanem mert nincs miről írnom. Minket valamiért nem kapott el. Arra emlékszem belőle, hogy nagyon sokáig töltött, aztán nehézkesen tudtuk csak irányítani. Megállapítottuk, hogy szép meg minden, de többet nem töltöttük be.

Jet-Boot JackÉs ennek az ellentéte is igaz. Hány olyan noname játék van, amiről egyetlen ismerősünk sem hallott, és mi mégis a legjobbak közé soroljuk. Remek példa az én esetemben a Jet-Boot Jack, vagy a Bonka. Szívesen emlékszem vissza a Chamonix Challenge-re, vagy az International Soccer-re is, pedig ezek önmagukban - valljuk be - bűnrossz játékok. Ugye milyen érdekes?

BonkaHmm... Máris felsoroltam pár játékot ami, tetszik. Lehetne akkor az a módszer, hogy összegyűjtöm az esélyeseket, és egyre szűkítem ezt a halmazt, egészen addig, amíg már csak egyetlen eleme marad. A játéklistámról szedegetem össze őket... Nah, meg is van, egy 17 elemű halmaz keletkezett. Van amit szívem szerint kétszer is beletettem volna, annyira jó, de a halmaz adatszerkezettel ilyet nem lehet művelni, akkor az már zsák lenne ugyebár.

CommandoElő is jött egy fontos szempont. Az, hogy a mai napig remekül játszhatónak kell lennie. Vannak játékok amik nem öregednek szépen. Onnan ismerhetőek fel, hogy inkább mennénk el egy kellemes délutáni foghúzásra, mintsem hogy a játék irányításával kelljen töltenünk egyetlen percet is. De olyan tünet is előfordulhat, hogy adott játék emlékeinkben 16 millió színben tündököl, holott a valóságban csak 16, és ez a különbség mellbevágó. De az is megeshet - főleg ha fiatalon volt Commodore-unk -, hogy nem hetekig tart a játékot végigvinni, hanem 3 percig (mint a képen látható Commandot).

Uridium, egy példa az agyatlan lövöldözésreSzóval a régi játékok újrajátszásánál érhetnek minket meglepetések. Vannak amelyeket nem szabad bolygatni, had maradjanak meg róla inkább a szép emlékek. A legjobb díjra pályázóknak viszont mindenképp játszhatónak kell lennie ma is, sőt, holnap is. Kritérium továbbá, hogy egyedinek kell lennie. Olyan ötleten kell alapulnia, amit nem kapunk meg tucatszám. Ahogyan az sem baj, ha egy csepp ész is kell a játékhoz. Lehet jó egy agyatlan lövöldözés is, ha az ember pár percre le akarja állítani az agyát, de a legjobb címhez ez biztosan nem elég.

Impossible Mission, az én kedvenc C64-es játékomHa végignézem a kigyűjtött listámat, és a fenti kritériumokat szűrőként ráeresztem, valamint a személyes érzéseimet is hozzákombinálom, akkor azt hiszem megszületett bennem a végső döntés. Véleményem szerint, ha ki kell emelni egy elsőt, akkor a legjobb C64-es játék az IMPOSSIBLE MISSION. Pont. Erre jutottam. Nagyon nagy csata volt több játékkal az első helyért, de mindenképp ki kellett egyet emelnem.

Épp most küldte el blasterNOX az alábbi művét, ami épp ide kívánkozik. Zseniális munka, amelyik játékból ilyen alkotások születnek, az csak jó lehet:

Impossible Mission after 2011:

Függelékként mellékelem a versenybe harcba szállók listáját. Csak javasolni tudom, hogy állítsd össze Te is a saját 10-15-ös rangsorodat! Nagyon tanulságos lesz és te magad fogsz a legjobban meglepődni. Olyan lista fog összeállni, amire nem is gondolnál először. Azt fogod észrevenni, hogy nagy címeket szorítanak ki noname játékok. Legalábbis nálam ez történt. A listám nagyon színes lett. Van benne logikai, sport, autós, oktató, kaland, verekedős, és platform játék is:

Ha tetszik az oldal, ide kattintva támogathatod!

READY.